Nászút a Föld körül

Nemrég jól elhatároztuk, hogy gyorsan felhozzuk a blogot, hogy majd Zita írja az aktuális bejegyzéseket, én meg azt, amivel lemaradtunk. Hát, ebből eddig nem sok sikerült, mert azóta kb. minden este úgy estünk rá a matracainkra, hogy örültünk, hogy élünk. Szóval fáradtak, kimerültek, és új élményekkel csordultik töltöttek voltunk. De most végre van egy kis időnk megint, úgyhogy essünk neki! :)

A repülőjegy haza, és az európai útiterv

Ez nem túl kolumbiai, csak annyira, hogy Caliban, Kolumbiában főztük – Gulyásleves a vendéglátóinknak, Felipének és a szüleinek :) Első napunkon Caliban nem is történt nagyon más, csak a közértig sétáltunk le, örültünk hogy egy helyen vagyunk, és ma nem kell tovább menni. Egy hete folyamatosan úton voltunk, közel félezer kilométert toltunk le ezalatt, eleinte nem túl könnyű terepen. Ezek után jólesett egy kis pihenő. :)

Második napunkon úgy terveztük, hogy bemegyünk a városba körülnézni, de végül ebből se lett semmi, mert a Royal Air Maroc légitársaság ezen a napon 230 dollárral csökkentette a Buenos Aires – Marokkó – Párizs repülőjegyeinek árát néhány júliusi időpontra, amelyek nekünk pont jól jöttek. Év eleje óta néztem majd minden éten, vagy amikor megtehettem, akár minden nap a repülőjegyek árát, és ilyen olcsó, vagyis 450 dollár fejenként még egyszer sem volt az évnek erre a szakaszára (március 31-ig voltak 360 dolláros jegyek is, de utána már nem), ezért úgy döntöttünk, hogy itt az idő! Utánajártunk mindennek, felhívtam a légitársaság, megtudtam, hogy valóban 2x32kg feladott poggyász jár a jegyhez, igaz egyik csomag sem lehet 158cm nagyobb, már ami az éleinek az összegét illeti. Hát majd gömbölyűre csomagoljuk a bringákat, hogy ne legyenek éleik, úgy biztos nem lesz gond. :) Viccet félretéve, ez sok pluszmunkát igényel majd, mert úgy szét kell szedni a bringákat a repültetésükhöz, mint még soha, de cserébe kvázi ingyen visszük fel őket a gépre. A speciális, kerékpár-poggyász több száz dollár lett volna, de azt mondták, ha befér az adott súlykorlátba és méretbe, akkor akár biciklit is vihetünk a sima pottyászba. Ezek után utánanéztem mégegyszer az alternatíváknak, nem találtunk sehol semmi olcsóbbat, így hát érdekes érzések közepette megvettük a repülőjegyünket haza Európába.

Ezzel egyben megszabtuk az utunk végét is, hiszen ha már egyszer hazarepülünk Európába, ott nem fogunk különösebben nagyot csavarogni már, hanem viszonylag egyeneset hazatekerünk Magyarországra, Budapestre. Ez a “viszonylag” is lesz 2000km, először lemegyünk Taizébe, ahol Zita kívánságára eltöltünk majd két hetet – Ezt még indulás előtt meghagyta, hogy ő így szeretné, és én természetesen belementem. Ez a legkevesebb azok után, hogy rá lehetett venni egy ilyen útra. Mit rávenni! Hisz az ő ötlete is volt… :)

Szóval az útvonalunk Taizé után Genf lesz, majd Zermatt és a Matterhorn (csak megnézzük!), aztán néhány alpesi hágó megmászásával Lichtensteinen és Ausztrián át Sopronnál lépünk majd be Magyarországra, ahonnan az utolsó 3 nap alatt, ha minden igaz, szeptember 6-án, vasárnap fogunk megérkezni Budapestre. Ez a terv most. A magyar szakaszról majd készítek részletes útitervet, amit majd itt a honlapon publikálunk és természetesen mindenkit szeretettel várunk rá. Jelentkezés is lesz majd rá, hisz szállást(sátras és/vagy tömegszállásos, pl. tornaterem) és ételt is szeretnénk szervezni a bandának. Olvass tovább…

Ezúttal kivételesen Árpi a billenytűknél. Zita nemrég írt két szép bejegyzést a közelmúltról, de azt még nem tesszük közzé most, hanem majd csak akkor ha ideér a blog. Nem akarjuk, hogy bármelyikőtök is elvesszen a kis utazásunk követése alatt a tér-idő konténuumban… :) Szóval kezdjük, ahol Zita abbahagyta!

ReggelinkAlejandriában :) – Kellett is a táp dögivel

Itt reggeliztünk – Terasz bambuszból és hullámpalából

Alejandriába egy apró poros földúton tértünk be, amely mellett sok egyszerű, kis házat találtunk – Ezeknek még a falai is fiatal, kihajtogatott bambuszágakból vannak

Itt talán jobban látszik. Figyeljétek a virágtartót az ajtó és az ablak között! Az is bambusz! :)

A falu központjában bezzeg már minden tiszta beton volt, ez már nem rohad el, nem kell újra rakni 7 évente. Igaz, hogy bányászni kell, gyártani és szállítani, ami összességében sokkal több meló, energia és pénz, de nem baj.

A folyóhoz leérve egy vasútvonalat kereszteztünk

Húú, biztos, hogy erre kell menni? Hááát, a GPS ezt mondja…

Medellint elhagyni nem volt könnyű – részben a hihetetlen vendégszeretet, másfelől az előttünk tornyosuló hágó gondolatától nyomasztva sem. Nagy szerencsénkre felhős idő volt, úgy tűnt, nem kapunk sok napot. Nekivágtunk hát és éreztük, mennyire más érzés ugyanazt az útvonalat lefelé gurulva, majd fölfelé tekerve is megtenni. (Mikor Medellinbe érkeztünk, a városon túl tettek ki minket, és pont ezen az útvonalon kellett legurulni visszafelé.) Nem telt rosszul, sőt meg voltunk elégedve magunkkal.

Teherbiciklivel vinni vissza a visszaváltható üvegeket a menő. :)

A csillag úgy hisszük, még karácsoni dekoráció lehet.

Hihetetlen-zöldben pompáztak a mezők mellettünk.

Megérkeztünk a hágóba és mivel piszok hideg volt és az eső is rákezdett, a helyi étterem (nyitott) konyháján melegedtünk és száradtunk.

Elképesztően büszkék voltunk magunkra. 1850mről indultunk és 2400m-en volt a hágó, mindezt alig egy óra alatt tettük meg! Nem tudtunk hova lenni az örömtől, hogy milyen ügyesen és gyorsan feljöttünk! Levontuk a következtetést, hogy majd a svájci alpok sem lesz rosszabb, illetve, hogy nem azért mentünk eddig olyan nehezen fölfelé, mert nem tudunk, hanem mert megpukkadtunk a melegben. Most tökéletes kerékpározó idő volt: ha megállsz, fázol, ha tekersz, pont jó meleget érzel.

Forró kakaó sajttal volt a jutalom, bizony jól esett felmelegedni a hidegben, hiszen így, hogy megálltunk és izzadtak is voltunk, hamar megéreztük a hideget.

Olvass tovább…

Medellinből tettünk egy kis kanyart a környék nagy látványossága felé: La Piedra, A Kő, amely eléggé sok érzelmet felkavar és viták tárgyát képzei – legalább is a lelkesebb és hazafiasabb helyiek között. A szikla két város, Guatapé és El Peñol között helyezkedik el – két város tart rá igényt, hogy elmondhassa: az övé. A guatapei lakosok ez arra a szintre vitték, hogy elkezték felpingálni a város nevét a szikla egyik oldalára ordenáré nagy betűkkel, de mivel tettük elég nyilvánvaló volt (ekkora betűket nehéz rejtegetni), El Peñol lakosai felzendültek és nagy csetepatéval kivonulva a helyszínre megakadályozták ezt a tettet. Így most nagyon gyönyörű módon egy óriási “G” és az u-betű eleje, egy “I” feszít a szikla oldalán. Nem is tudom, hogy gondolhatták, hogy ez szépen fog kinézni? La Piedra wikipedia link angolul

Praktikus információként írom csak le, hogy aki ide szeretne látogatni, tudjon róla, hogy megérkezséskor nem kell taxiba, vagy tuktukra szállnia, mert sem egy sem két óra nem lesz a sziklához való felsétálás (ahogy a helyiek mondják), hanem max 10-30 perc, tempónktól függően. A kínálkozó tuktukok gyönyörűen vannak díszítve, mi Guatapéba bemenni terveztünk az egyikkel. Amúgy még lóval is fel lehet menni a szikla tövéhez.

Ennek a tuktuknak a hátulján a következő látványosság van ráfestve, erről majd legközelebb írok

Itt már a La Piedra látható

Medellinbe való legurulás addig volt élvezetes, amíg valóban lefelé ment az út. A reggelit is egy fölfelé után költöttük el egy útszéli étkezdében: tojás paradicsommal, arepa, és cacao forró vízben, cukorral. Azért írom, hogy cacao (bár ők chocholate-nak mondják), mert nem szeretném, ha holmi olcsó kakaóport képzelnétek el, afféle sablon ízű, cukrozott “instant” kakaót. Ez itt az igazi kakaóbaból készült por. Ahogy leértünk a völgybe, az út ugyan lapos lett, de nem volt valami felemelő érzés a szmogban és forgalomban tekerni. Ráadásul az egyik flakonunk is leesett az egyik kanyarban és hangos puffanással lukadt ki, ahogy a kerék alá beszorult. És olyan össze-vissza keringtünk a gps miatt, hogy majd 10 km-el többet mentünk, mire sikerült kilukadni a címnél. Felhívtuk az adott számot, remélve, hogy otthon vannak. Yuly (ejtsd: Juli) nagy öleléssel és puszikkal fogadott minket, mintha rég látott barátait látná most vendégül, nagyon jól esett ez a kedves és melegszívű fogadtatás! Valeria, a kis egy éves csöppség pedig nagyon üdítő színfolt volt a házban, krúzolt fel s alá, minden érdekelte, mindent elvett, cipelt, velünk is jól eljátszott.

Első vacsora

“Halló?”

Árpi gyakorol

Nagy lelkesen olvastuk az útikönyvet és kérdeztük Augostoékat, hogy mit érdemes megnézni a városban. Pár metró megállónyira laktak csak a belvárostól, így ez igazán kényelmessé tette az utat. Bent a városban délután felé találkoztunk egy csoport turistával, akik egy vezetett úton vettek részt. Hallottunk Yesidtől az ingyenes túráról, így érdeklődve csapódtunk melléjük. A vezető, amint befejezte, amit épp mondott, odalépett hozzánk, és megkért minket, hogy regisztráljunk egy következő alkalomra, így tudják csak nyomon követni és kordában tartani a résztvevők számát. Olvass tovább…

Sincelejoban Yesiddel nagyon sokat beszélgettünk még az este, és nem is tudom, mikor kerültünk ágyba. Kérdezgettük, milyen lesz a terep, azt mondták: sík, nem lesz dombos. Mi már mosolyogtunk magunkban és sejtettük, hogy mi lesz a valóság, és ezt el is mondtuk Yesidnek, hogy nem úgy van az ám! Főleg, mert annyira fellelkesedett a mi példánkon, hogy kitalálta, szeretne ő is biciklizni. Mi elmondtuk neki, hogy ez a lelkesedés tök jó, de ez nem csak játék és mese, lesznek nehéz napok, kemény szakaszok, főleg azokon a “sík” meg “lapos” terepeken, amit eddig olyan könnyűnek gondolt. A lelkesedés meg van, meglátjuk, mire jut.

Másnap vasárnap következett, és Yesid boldogan és nagy örömmel mesélte, hogy vasárnap a család farmján lesz egy nagy összcsaládi összejövetel, amire mi is szeretettel meg vagyunk hívva. Örültünk a meghívásnak, főleg, mert pont útba is esett nekünk ez a farm. Sőt, még jobb hír: el tudják vinni a csomagjainkat kocsival, nekünk csak az üres biciklikkel, illetve egy alapvető szerszám-víz felszereléssel elég letekerni azt a 30-valahány kilométert. Csodás!! Megreggeliztünk, majd ők autóba, mi biciklire pattantunk, és könnyen, táskák nélkül suhantunk. Meg is dícsértek minket, hogy milyen hamar odaértünk a farmra.

Útszéli csendélet

Mint a cseresznyefa virágzása, ennek a fának a virága is szép látvány volt!

No, egy fékkarral ellátott, agyváltós, felfüggesztéssel rendelkező, menő módra nyereg alatt szétvágott szuper bicikli!

És a család a farmon. Nagyon aranyosak voltak, igazi latinos hangulat ment, készítettünk is erről egy videót, remélem sikerül feltölteni.

Olvass tovább…

Kartagéna csodálatos volt, nagyon szerettük ezt a kis butik-szerű óvárost, tényleg, mintha egy film díszletei között járnánk. A kérdés, hogy vajon e szép díszletek mögött milyen élete van a helyieknek – titok marad, de tény, hogy jól esett a szemünknek és lelkünknek ilyen szépségben lenni egy darabig. Most is ütött a tovább indulás órája, nekivátunk egy két napos rallinak Sincelejo városáig, ahol Yesid és családja várt minket. Ő egy kezdő Couchsurfinges (ez egy vendégváró honlap, ahol a regisztrál tagok befogadják az utazókat az otthonukba), de kecsegtető volt a profilja, és mindig jó érzés, ha valahol várnak minket.

A kiépített metrobusz vonalán tekerünk. Sajnos maga a járat nem működik, csak kiépítették a vonalakat. Vajon lesz-e valaha itt működő metrobusz?

A tömegben – mégis teljes biztonságban. Annyira bámulnak minket, hogy tuti nem ütnek el. Legföljebb egymással koccannak – ilyesmire már volt példa…

A legközelebb álló motoros férfin jól látszik az a sisakhordási technika, ami tök felesleges, csak a rendőr, meg a nap ellen véd. Sajnos elég sok ilyet látunk! Még ha rendesen a fejükre is húzzák, nem csatolják be. (Panama városban a biciklis rendőrök (!) sem mind csatolták be a sisakjukat…ejjj)

Itt pedig egy fiatalember a piroslámpánál mutatványaival pénzt gyűjt: Olvass tovább…

Kartagéna egy hihetetlen színes, gyönyörű város – már ami a belváros részét illeti. Amennyire láttuk a belvároson kívüli részeket, egészen semmilyen, város város. De a belső rész, az óváros, na az már valami! 72 fénykép lett kiválasztva legjobbnak az itt töltött időnkről, és igazán gondban vagyok, hogy hogyan ne rakjam be mindet, ha mind olyan hihetetlenül jó és bemutat valamit abból az érzésből, amit ott átéltünk? Mindenesetre megpróbálom leszűkíteni a képek számát.

A hajóról leszállva hamar átestünk a vámon meg a pecsétszerzésen. Bár volt egy kisebb zűr, ugyanis jött egy ott dolgozó, és el akarta vinni (végül el is vitte) a bicikliket, mert hogy mi előbb sétáljunk át az útlevélellenőrzésen. A csomagellenőrzés pedig ezután következett, egy épületben volt az egész, és igazán nem értem, miért nem tolhattam én oda, ha egyszer látják, tudják, nekem nagyobb nyugtot adó, meg így biztosabb a biciklinek, ugyanis a férfi először nagy bőszen csak a kormányt ragadta meg és kezde húzni a biciklit,én meg a borulástól mentettem meg, amikor dzsungelkirálynőket meghazudtoló rikoltással ott termettem és jobb kézzel a biciklit, bal kézzel meg a férfi vállát fogtam meg, hogy mégis mit csinál és hova viszi a biciklimet, mondjuk szóljon előtte, vagy valami. Árpi meg jól leszúrt, hogy most ezzel intéztem el, hogy átnézzék minden csomagunkat (mert mi másért tiltakoztam volna, ha nem azért, mert tiltott áru van a táskáimban, stb.). Villámszórás közepette mutattam meg a mukinak, hogy hogyan ne törje el a kormányomat, majd mikor láttam, hogy megérkezett a 10 méterrel arrébb lévő csomagvizsgáló rész elé és nekitámaszotta a bicikliket egy oszlopnak, akkor megnyugodva mentem az útlevélellenőrzésre. A csomagjainkat meg a kutya se nézte meg, sőt, csak integettek, hogy menjünk kifelé. Kint még elszöszöltünk a pakolással egy kicsit (kézipoggyászból vissza mindent a táskákba a biciklire), elnevetgéltünk azon, hogy hogyan húzzák le a 20 éves aussikat a taxisok, majd vígan, nagy mosollyal az arcunkon indultunk el a belváros felé, arra a részre, ahol az olcsó szállásokat tudni véltük.

Már Kolumbia földjén

Őket jegyezzétek meg, még lesz szó róluk a későbbiekben!

Első látványosság: egy nagyon impozáns vár, a Castillo de San Felipe de Barajas

Hangulat, az van. Elég sok a falfestmény, és a legtöbb igényesen kivitelezett, hozzáad a városhoz. Legalább is nekem, mind utazónak. Hogy a helyiek mit szólnak, nem tudom.

A szálláskeresési kálvária elég hosszúra húzódott. Első olcsó hotel, amihez visszatértünk még vagy kétszer, kellemes kis belső udvarral, de drága árral rendelkezett. Sok a turista, elfoglalják az olcsó szobákat. (A ventillátoros, fürdőszoba nélküli szobák az olcsóbbak.) Mentünk pár kör az óvárosban, és arra jutottunk, ez a legelső hotel a legolcsóbb. Ekkor mentünk vissza másodjára, alkudozás reményében. Nem sikerül, de Olvass tovább…