Három nap Genfben

szeptember 21st, 2015 1 hozzászólás

Eljött végre az idő, mikor folytatom a blogot. Most már itthonról, időközben ugyanis hazaértünk. Tehát saját íróasztalnál ülve írok, és a következő bejegyzést is ugyanitt fogom megírni, sőt, mostantól az összeset. :) Ez furcsa érzés. Mikor ezt írom, pont két hete itthon vagyunk már. Voltunk számtalan tévécsatornánál, reggeli műsorokban, rádiókban, sőt utóbbikba még megyünk is, és volt nap, hogy mindezek mellett 5 telefonos interjút is adtunk. Volt már három élménybeszámolónk és már 8 másik szervezés alatt, ezekről mind-mind be fogunk számolni a Facebook oldalunkon. Találkoztunk a szüleinkkel, a családunkkal és a barátaink egy részével, voltunk tájfutóversenyen, és eltöltöttünk egy napot a bátyám családjával, a majd’ 4 éves Bálinttal és a másfél éves Enikővel. Bálinttal pár percet kettesben is töltöttünk, nekiindult egy nagy lejtőn a bringájával (pótkerekek nélkül!) és én futottam mellette. Míg így bringáztunk, megkérdezte tőlem, hogy mi mentünk-e világgá bicikliken, és hogy milyen út volt ott, aszfaltos vagy salakos? :) Ez egy nagyon okos kérdés egy négy évestől, hiszen ahogy már neki is számít ez a faluban bringázva, úgy nekünk is hatalmas különbség volt aszfalton és murván biciklizni, emlékezzünk csak a Canon del Patora! :) Enikő pedig egyszerűen ennivaló, legalábbis azt hittük, megzabáljuk, amikor megfogta egy futóverseny térképet, majd beleült Zita ölébe, és magyarázni kezdte, hogy “itt futott apa, és itt futott anya”. :) Őszintén szólva még mindig felfoghatatlan számomra, hogy a bátyám apa, pedig most már láttuk is. Aztán voltak a városban is kalandjaink, nálunk lakott Russel három estét, de ezekről majd később. Most csak annyi, hogy majd minden nap találkozunk teljesen random módon egy-egy olvasónkkal. Egyszer szégyenszemre autóval, mikor egy üzlet parkolójában előreengedtem egy bringást, a kijáratnál egymás mellé kerültünk, és ő odaköszönt hozzánk, hogy “Gratulálok a négy évhez! Nekem a kedvencem a pakisztáni mély homok volt, amiben elakadtatok. Tudom, hogy nektek az nehéz volt, de nekem nagyon tetszett…” :) Mindezt míg vártunk a kikanyarodásra. :) Innentől természetesen mosolyogva hajtottunk hazáig. :) Azért kellett egyébként azt autó, mert egy külvárosi sportfiszkontba voltunk Zitának szülinapi ajándékokat venni, onnan mentünk hazafelé. Tegnap meg Zita hajtott be bringával a volt sulijába, és hazafelé megállt egy hölgynek, akinek defektje volt, aki megjegyezte, hogy “Milyen érdekes, hogy te álltál meg nekem, olvastuk az Annapurnás élményeiteket és pár hét múlva indulunk mi is Nepálba.” :) De volt már, hogy úgy is odaléptek hozzánk kezet rázni, hogy gyalog voltunk, “Olvastuk a blogot, nagyon jó volt!” :) Valamiért féltünk attól, hogy “majd felismernek minket az utcán”, de ez így egyenlőre frankó, napi egy-egy ilyen eset van, és azok csak megszépítik a napjainkat, semmi Banglades-effektus, épp ellenkezőleg! :) No, de akkor most folytatódjon is a blog ott, ahol hetekkel ezelőtt abbamaradt, érkezzünk meg Genfbe.

Genfbe ugye azért siettünk annyira, mert másnap állásinterjúm volt, amit nagyon kedvesen azóta többen megkérdeztetek, hogy hogyan sikerült. Nos, azt hiszem, nem jól, korai volt még, mérnökök is ültek a vonal másik végén, egy-két kérdésre még tudtam a választ, de több dolgot kevertem vagy nem tudtam már. Az angollal nem volt baj, hamar vissza is váltottunk magyarra, de ami igazán fájó volt számomra, hogy azt hiszem, az emberi oldalomból sem tudtam 100% nyújtani, ugyanis izgultam. No de sebaj, tapasztalatszerzésnek jó volt! Igazából azért jelentkeztem, mert megkeresett az egyik volt főnököm/barátom/kollégám, hogy szeretnék-e visszatérni a szakmába, ezt a Facebook kiszimatolta, és elkezdett álláshirdetésekkel bombázni a falamon, és az egyik szinte egy az egyben olyan volt, mintha személyesen nekem szólna, így hát az azóta már annál a cégnél dolgozó volt kollégáimon keresztül beadtam az önéletrajzomat, mert Taizében nagyon úgy éreztem, hogy ha hazaérünk majd, és nem lesz többé út, és írni sem lesz többé miről, akkor üres lesz majd az életem. Persze ez egyelőre nem tűnik valósnak, mert ebben a két hétben mindent csináltunk eddig, csak nem unatkoztunk, de ez nem lesz mindig így, továbbra is úgy érzem, hogy néhány héten, de legfeljebb néhány hónapon belül jó lenne visszatérni a szakmába. Persze vész nincs, sok cég van még Magyarországon, ahol hasznosítani tudom magam, és a második előadáson szóba került egy kérdés után, hogy “Hogyan tovább?”, és mikor mondtam, hogy vissza szeretnék menni az IT-ba, jelentkezett egy fejvadász hölgy olvasónk, akinek azóta már elküldtem az önéletrajzomat. :) Szóval lesz itt valami tuti! :) Egyébként volt megint egy érdekes kérdés az interjún, megkérdezték, hogy mit csinálnék, ha három hónap múlva sem kapnék még állást. Erre azt válaszoltam, hogy tovább próbálkoznék, képezném magam, visszahoznám, felhoznám a régi és az új tudnivalókat, és felkészülnék az interjúkra.

De visszatérve Genfre, a rohanás az állásinterjúra végül mégsem volt olyan jó ötlet, ugyanis a nagy terheléstől Zita immunrendszere valószínű legyengült, és bekapott egy lázzal és torokfájással járó betegséget. Ez másnap jött ki rajta, amikor gyalog kimentünk városnézni. Ezen az estét tetőzött rajta, ezért másnap nem tudtunk elindulni, így végül három napot maradtunk Rékánál és Petinél Genfben. Eredetileg egy estére jelentkeztünk be, és végül négy estét maradtunk, részben azért, mert korábban érkeztünk, részben pedig a betegség miatt. Így rögtön elvesztettünk egy “eső/pihenőnapot” az útitervből, hiszen ekkor már megvolt a pontos dátuma a határhoz való érkezésünknek, és ehhez tartanunk kellett magunkat. No de most már nézzük a fotókon is, mi történt Genfben! :)

Réka is fut, ezért az állásinterjú után levezetésképpen kimentem vele futni egy kört a városba. Felfutottunk egy hídra, ahonnan látszott a Rhône folyó (balra), vagyis a Genfi-tó (Lac Léman) kifolyásának, és az Arve folyó találkozása.

Réka megjegyezte, hogy a bal oldali víz forrásai gleccserek, ezért olyan tiszta. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a folyó forrásának hívott gleccsert nemsoká igen közelről is szemügyre vehetjük majd. :)

Olvass tovább…

Taizétől Genfig, újra a bringákon

augusztus 20th, 2015 6 hozzászólás

Taizéből vasárnap indultunk tovább, mert ekkor van “váltás”, vagyis vasárnap délelőtt vagy legfeljebb ebéd után indulnak haza azok, akik ezen a héten voltak itt, és vasárnap délután, vagy este érkeznek meg azok, akik a következő hetet töltik itt.

Bár hétköznapokon, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy az egész itt töltött két hét alatt az első napot leszámítva egyáltalán nem mentem be az imákra (amit sokszor tévesen miséknek hívtak, pedig csak közös imák voltak), de ezen a vasárnap reggelen kivételt tettem, mert tudtam, hogy ennek Zita örülni fog. Amúgy ez a vasárnap reggeli dolog épp nem ima, hanem mise volt. :) Szinte végig csak énekekkel, Zita az elején mondta nekem, hogy próbáljak “részt venni”, és ne csak az apró utazós magyar bibliáját olvasgassam unalmamban, hanem próbáljak elmélyülni, gondoljam át, mi minden történt velünk az elmúlt négy évben és adjak érte hálát. Átgondolni nem sikerült, erre ott akkor képtelen voltam, túl hosszú idő ez és túl sok dolog történt velünk, hogy csak úgy “átgondoljam”, de majd talán ez is eljön, talán elolvasom, hogy mit írkáltam négy évig, ha hazaértünk. Viszont valamit elmélyülni mégiscsak sikerült azért, mert bár én aztán abszolút nem vagyok az az éneklős típus és hogy őszinte legyek, nem is értettem, miért jó, hogy több ezren leülnek a földre ebben a nagy templomban és együtt énekelnek (amikor az F sátorban a konnektor mellett asztalnál és padnál útinaplót is lehet írni eközben… :) ), de aztán ezen az utolsó napon azon kaptam magam, hogy én is velük éneklek, és igazából nem is lehet rossz dolog ez, főleg akkor nem, ha egy évnyi hajtás/tanulás/munka/stressz/”normál élet” után jön ide el az ember egy hétre. Persze azt nem bántam meg, hogy én nem jártam az imákra, hiszen az én célom Taizében az volt, hogy míg Zita kívánsága teljesül (“két hét Taizében mielőtt hazatérünk!”), addig én is jól érzem magam, sokat futok és felhozom a naplót a jelenig. Ez mind sikerült is, vagyis majdnem, mert miközben én e sorokat írom, Zita mellettem az asztalnál a taizé napokról ír, én pedig most nekilátok a Taizé utáni első fejezetnek.

Épp a templom oldalában pakolásztunk a bringáknál, amikor a mellettünk álló magyar srác, aki kb. percekkel azelőtt érkezett egy hosszú buszút után Magyarországról, megszólított minket és megkínált a határ előtt vásárolt pizzájából, hogy “ne a hangyák egyék már meg!”. Próbáltuk visszautasítani, de hajthatatlan volt, így hát az történt, hogy egy hónappal a hazaérkezésünk előtt hazai sütésű pizzát ehettünk. :) Mondtuk neki, hogy ezt még meg fogja bánni, mert a váltás miatt a vasárnapi étel több, mint borzasztó, hideg és ecetes, kintről hozatott étel, és nem finom. De erre is csak azt a választ kaptuk, hogy együk meg a pizzát, mert különben ő rosszul fogja érezni magát. :) Vajon estére megbánta-e e jólelkűségét? :) Mindenesetre mi nagyon szépen köszönjük, nagyon jól esett ez a kis finomság indulás előtt! ;)

Leadtuk az összehajtható narancssárga, ausztrál hűtőtáskánkat, amit még az első nagysikerű dumpster diving kalandunk után vettünk a déli féltekén valamikor két éve, hogy ne rohadjon ránk a rengeteg “talált étel”, és közben annyi éppen ekkor érkezett magyarral találkoztunk, hogy a végén velük és néhány velünk együtt most hazainduló magyarral összeálltunk csoportképpé. :)

A hűtőtáskát pedig azért adtuk le, mert egy kedves lány egy héttel később, mikor busszal hazament, hazavitte nekünk, benne tele “holt terhekkel”, brazil szuvenírekkel, a már eldugult, és Nyugat-Európában amúgy is teljesen felesleges vízszűrőnkkel, a folyékony üzemanyagokkal is működő nagy tábori főzőnkkel, ami szintén tönkrement, és ereszt már, ezért csak a tartalék, apró, gázzal működő főzőfejet cipeljük már, stb, stb… Egyszóval könnyebbek lettünk, ez nagyon jó érzés volt, hazaküldöni olyan cuccakat, amelyekről tudjuk, hogy már nem kellenek hazáig. Ez már nagyon a “közel vagyunk az otthonunkhoz” érzést adta.

Kifelé menet Taizé ikonikus harang-kapujában is lőttünk egy képet.

Taizé faluban ekkor érthető okokból nagy volt a forgalom.

Olvass tovább…

Taizé, a tiszta forrás

augusztus 20th, 2015 1 hozzászólás

Taizé az a hely, amelyről még nem sokan hallottak, de aki ismeri, vagy volt már ott, az nem tud elfogultság nélkül beszélni róla. És itt nem igazán áll a mondás, mint például Indiával kapcsolatban, hogy “vagy szereted, vagy utálod”, Taizét egyszerűen utálni nem lehet. Szeretni lehet, vagy vállvonogatva annyit mondani, hogy “jó jó, de semmi extra”. Sejthetitek, hogy én az előbbi kategóriába tartozom. Még Árpi is azt mondta nekem 2010-ben, amikor 3 napot töltött itt, hogy “Épp, mikor kezdem megszereni a helyet már haza is kell menni?”.

Hogy miért is jön ide ennyi ember, főleg nyaranta miért váltja itt egymást több ezer fiatal hétről hétre, miben rejlik Taizé varázsa? Egy kívülálló számára elsőre nagyon furának tűnhet, hogy minek megy oda pár száz-több ezer tizenéves (és minden egyéb korosztály) napi három imára meg bibilai előadásra és azt követő csoportbeszélgetésre. Árpi is kérdezte tőlem, hogy miért olyan fontos nekem Taizé? Valahogy úgy válaszoltam neki, hogy Taizé számomra egy olyan különleges hely, ahol jobban érzem Isten jelenlétét – mert én leszek más, képesebb a szeretet befogadására. Taizé egy tiszta forrás, mentes minden hamisságtól, képmutatástól, ahol azt látod, ami van. Nem bort isznak és vizet prédikálnak, hanem azt adják át tisztán, amit ők is megélnek. Nem mellesleg ez az első működö ökumenikus közösség, ahol nap mint nap megélik a testvérek azt, amiről mi csak utópisztikusan merengünk: minden keresztény egységét.

Részlet a Kiengesztelődés Templomának díszítéséből

Olvass tovább…

A Hazatérés – Sopron-Pápa-Vértesboglár-Budapest, szeptember 3-4-5-6. – Jelentkezés!

augusztus 10th, 2015 10 hozzászólás

Ezen a részleteket is tartalmazó kérdőíven (Aminek kitöltéséről nem kaptok azonnali automatikus visszaigazoló e-mailt!) tudtok jelentkezni, ha a remélhetőleg 40000 kilométeres és 1549 napos föld körüli kerékpártúránk utolsó három napján szeretnétek együtt kerekezni velünk, vagy az estéket együtt tölteni. Egy-egy napra is jelentkezhetsz, és akkor is szívesen látunk, ha csak az esti táborozásra látogatsz oda, vagy csak az utolsó pár kilométerre, esetleg csak a Hősök terére jössz ki. Ha szállást és ételt nem szeretnél foglalni, akkor a kérdőívet nem muszáj kitöltened, de ha tervezel találkozni velünk valahol ezen a három napon, akkor a nevedet és az e-mail címedet a kérdőív elején érdemes megadnod nekünk, hogy ha bármi változás vagy új fejlemény történik, akkor ezen is értesíteni tudjuk.


Az útvonaltervet alább láthatjátok. A térkép jobb alsó sarkában lévő Gpsies ikonra klikkelve megnyílik teljes képernyőn is. Ez még nem 100% végleges, szívesen veszünk javaslatokat, akár jobb útvonaltervre, vagy út közbeni rövid megállókra is.

A táv pénteken 97km, szombaton 108km, vasárnap 58km – Kérjük ezt tartsd figyelemben!


Kényelmes tempóban fogunk haladni, de nem lesz autós kíséret, tehát ha biciklizni is jössz, készülj fel rá! Mi vállaljuk a sereghajtók szerepét, tehát az utolsók nem fognak eltévedni! :) És nem muszáj egyetlen bolyban haladnunk, sőt ez valószínű nem is lesz így, mert ha sokan leszünk, ez nem is lenne praktikus. Ellenben időről időre, előre megbeszélt helyeken bevárhatjuk egymást, vagy legkésőbb a nap végi, esti táborhelyen.

Az utolsó ezres, kartonpapírtáblás, 40000km-es ünneplés is valahol ezen a három napon lesz, remélhetőleg sokatokkal együtt! Azt azonban jelenleg még nem látjuk előre, pontosan melyik napon, hol és mikor ér utol minket ez a bűvös táv, de ahogy közeledünk felé, úgy be fogunk róla számolni! ;)

A túrán mindenki a saját felelősségére vesz rész, kérjük tartsátok be a KRESZ-t és vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra!

Mindenkit nagy szeretettel várunk! :)

Categories: Általános Tags:

Kitérőnk Dijonba, Orsihoz és a baglyokhoz

augusztus 8th, 2015 Comments off

Majdnem áttekertem a szomszéd faluba (nyugi, csak 1km! :D), hogy onnan feltöltsem most, este 10-kor az előző bejegyzést, amit épp, csak befejeztem, de mivel ekkor már úgysem olvasná a kutya, helyette inkább nekiállok ennek a bejegyzésnek (aminek a végén meg fogunk érkezni ide, Taizébe!), aztán majd feltöltöm ezt is, meg az előzőt is holnap reggel.

Avallon – Essey, 75,2km

Az avalloni kempinben csigareklám. Mármint megenni… A csigát… Hát, a szöcske megvolt, a kutyát Vietnamban kihagytuk, és azt hiszem, a csiga is kimarad. :)

Ilyet utoljára az USA-ban láttunk. Lakóautóvan utánfutó, rajta a kisautó, ha csak a boltba kell menni, nehogymár a nagy dobozzal menjünk! :o

A napot, mint ahogy azt az előző nap készített szintmetszeten is láthattátok, egy nagy fölfelével kezdtük. Hála az égnek erdőben, így a napsütéssel nem volt gondunk.

…és később sem. :)

Na ez egy érdekes történet! :) Zita ezt a rövidnadrágját ő maga vágra rövidebbre, és varrta vissza a szélét. Ezen a napon furcsa mozgást vélt felfedezni ebből a visszahajtástból, és mikor észrevette ennek forrását, sikítva állt meg mögöttem. Aztán megmutatta ezt a lyukat a nadrágján. Egy méhecske valahogy bekerült a visszahajtás mögé és ezen a lyukon fúrta ki magát, ennek az otthagyott pollennyomok is tanújelét adják. :) Csoda, hogy nem csípte meg Zitát, aki ezek után még azon aggódott, hogy reméli, nem cipelte túl messze a méhet a családjától. :)

Olvass tovább…

Az első három nap Giccsországban, avagy a francia faluvidéken

augusztus 8th, 2015 2 hozzászólás

Na, már nagyon közel vagyunk! :) Még egy bejegyzés, és megérkezünk Taizébe, ahonnan ezeket a sorokat írom. :) El se hiszem.

Párizs – Lorrez-Le-Bocage-Preaux, 86,1km

Mielőtt kidobtuk, lefényképeztük. Így nézett ki a régi láncvezető cső a bringámon, mielőtt lecseréltük.

Első dolgunk bevásárolni volt indulás után. Emlékszem, amikor Mexikóban beszéltük a mexikóiakkal, hogy nem Chili con Carne, hanem Carne con Chili, akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor ezt újra látom.

A már ismert úton a Decathlon és társai felé elhagytuk a várost, ami után ilyen búzamezőkön találtuk magunkat.

Zita új “state of the art” SON agydinamója, amit garanciálisan cserélt ki a német gyártó. Gömb alakú, így jó kis fotókat lehet vele csinálni! :) így “belülről” még sosem láttuk a kerekeinket! :)

Olvass tovább…

Az első napok Európában, a bűnös mennyországban

augusztus 6th, 2015 2 hozzászólás

Húúú, nagyon álmos vagyok, mert tegnap este éjjel egyig élménybeszámolót majd beszélgetést tartottunk egy csoport lánynál, akik fél évet vannak itt Taizében önkénteskedni. Az ő vezetőjük, egy nővér az az illető, aki elbírálta a kivételes kérelmünket, tehát neki köszönhetjük hogy két hetet vagyunk itt Taizében. :) De szerencsére most könnyű dolgom is van, mert olyan hatással voltak rám az első Európából kapott élmények, hogy az első napot Párizsban még aznap délután leírtam, így most csak ide kell másolnom. Nem állt szándékomban senkit megítélni vagy bírálni azzal, amit leírtam, szóval kérlek ne vegyétek rossz néven, amit írtam!

Reggel fél 10-kor ébredtem, kb. 12 órát aludtunk, este úgy dőltünk ágynak 87 óra pörgés után, mint egy darab fa, azonnal elaludtunk. Ebben a 87 órában 4 órát sikerült aludnunk buszon, 3-at ágyban, és kb. másik négy órát repülőkön. Ezt leszámítva vagy a cuccok csomagolásán pörögtünk, vagy buszon, repülőn ültünk, esetleg repülőtéren vártunk, aztán meg a bringákat szereltük, és a végén egy keveset bicikliztünk is. Na de a reggel! :) Viola, erdélyi származású magyar segítőangyalunk, és férje Adrien (itt férfinév (is?)) gyönyörű lakásában ébredtünk, jóval azután, hogy ők már leléptek munkába. Zita bekevert egy kását a maradék nálunk lévő ételből, és csináltunk citromos vizet a nálunk lévő két citromból, amelyek még Brazíliából valóak (és zöldek, nem úgy, mint amit itt kapni!). A csapból iható víz folyik, itt ezt isszák az emberek, és ezt kínálják az éttermekben is! :o Némi internetezés után én futócipőt húztam, és kimentem a közeli parkba futni. Fényképezőgépet most nem vittem, mert csak egy nagyon laza 14 perces két kilométerre mentem, hogy nehogy megint sérüléssel kezdjem a túl lelkes edzéssorozatot. De legközelebb majd viszem már, mert nagyon érdekes volt ez a két kilométer is. A park bejáratáig csak egyetlen egy úttesten kellett átkelnem, ehhez kb. 4 zebra állt rendelkezésemre az első 300 méteren. Az autók már attól megálltak a zebra előtt, hogy én arra fordítottam a fejem. A park bejáratánál először egy parkolón kellett átfutnom, majd végre letérhettem az aszfaltról, így a középső 1km-t már természetes talajon futhattam. Egy rétet kereszteztem, ahol egy fényvisszaverő „kukásmellénybe” öltözött tanító néni terelgette osztályát. Majd egy fasor mellett indultam el, mert már ekkor is forró volt a nap. Egy patakot követtem, aminek hamarosan elértem a forrását, egy érdekes, sziklabarlangos részből bújik elő a víz, legközelebb közelebbről is megvizsgálom, hogy természetes képződmény-e, vagy emberi. Talán Zitával is kimegyünk majd ide sétálni. Aztán a patakot követtem egészen egy pofás tóig. Innen fordultam, felfutottam a park felső részéhez, ahol egy kastélyszerű épület oldalában tettem még egy kört, így mire visszaértem az épületünk kapujához, pontosan két kilométer lett a futás vége. Este is kimegyek majd, akkor talán már egy 3-ast is lefutok. Azért csinálom apró darabokban az edzést, hogy le ne sérüljek. Mivel a lábam teljesen elszokott a futástól, de a lelkemnek nagyon hiányzik, sőt kiált érte, ezért már rengetegszer megtörtént velem ezen az úton, hogy újra elkezdtem futni és szinte azonnal meghúztam az ízületeimet a lábamon. Ezt most nem akarom elkövetni, mert már „haza edzek”, hazai tájfutóversenyekre, és arra, hogy ha hazaértem, rögtön tudjak együtt futni a régi barátaimmal, és ne kelljen még aztán feledzenem magam az ő szintjükre. A futás ugye teljesen más fajta terhelés, és míg a bringázás (főleg a fekvőbringázás) alig veszi igénybe az ízületeinket, addig a futásnál rendesen ütközünk a talajjal minden egyes lépésnél, és hiába van meg a lelkesedés, az állóképesség, a tüdő és esetleg még az izomzat is a futáshoz, ha az ízületek nem szoktak hozzá, akkor simán le tudok sérülni már egy 3-4km-es futástól is. Mert persze, mint amúgy sok mindent, ezt is több lelkesedéssel csinálom, mint ésszel. :) Vagyis rögtön úgy akarom csinálni, mint régen, amikor ez, és ennél még jóval hosszabb futások is a hétköznapjaim részei voltak.

Na de nézzük, mi volt még ma! :) Mikor ezt írom, már délután két óra, és csupán annyi történt még velünk, hogy kimentünk vásárolni, de már ez is rettentő izgalmas és érdekes volt az után, hogy 4 évet Európán kívül töltöttünk. Olvass tovább…

Sao Paulo – Casablanca – Párizs; metróval, taxival, repülővel, busszal és biciklivel

augusztus 5th, 2015 1 hozzászólás

Előre szólok, hogy ennek a bejegyzésnek se füle, se farka nem lesz, mert három külöböző kontinensen és országban játszódik, miközben mi totál fáradtak és kialvatlanak voltunk, és olyan gyorsan teleportáltunk egyik helyről a másikra, ahogyan nagyon ritkán szoktunk, ezért felfogni sem volt időnk a dolgokat.

Miután hajnalben leszálltunk a Belo Horizontéból Sao Pauloba érkező buszunkról, hosszú sort kellett végigállnunk a jegyvásárláshoz. A kb. 10 pénztárból csak kettő volt nyitva… Ezután viszont már minden simán ment, felszálltunk a metróra, amin, amint látjátok, kerékpárt is lehet szállítani! Ez igen! :)

Sao Paulo metróhálózata. Ahol fehér vonallal vannak összekötve a megállók, ott ugyanazon jeggyel át lehet szállni. Ahol szürkével, ott csak bizonyos időszakokban van így.

Az egyik központi megállóban hatalmas mélységből kell feljönni.

Őrzött(!!!) kerékpártároló a Magyar Házhoz legközelebbi, felszíni városi vasút megállójában. Ez a vonal is teljes egészében beletarozott a metróhálózatba, rajta volt az előbbi térképen is, és ugyanazon jeggyel használható volt.

Nemigen látszik a lényeg, ami egy POS-terminál akar lenni. Bankkártyával is lehetett fizetni a metrómegálló melletti utcai árusoknál! :o Mindez még mindig hajnali sötétségben.

Visszaérve a Magyar Házba muszáj volt ledőlnünk 3 órát aludni, mert teljesen zombik voltunk, hiába buszoztuk körbe fél Dél-Brazíliát, ehhez képtelenség hozzászokni, ehhez Dél-Amerikába kellett volna születnünk, és anyáinknak hordkendőben kellett volna végig hordoznia az elképesztő zajos utcákon és piacokon. De hát mi valószínű legfeljebb csak nyugodt európai játszóterekhez és parkokhoz voltunk kihordva. :) Aztán, miután felébredtünk, elmentünk Zita elsőkerekéért az Ciclo Urbanohoz, akik épp akkor szerelték össze, mikor megérkeztünk. Ismét jót beszélgettünk velük, és még zsírt is kaptam tőlük arra az esetre, ha úgy döntenék, hogy még az első villát is kikapom és esetleg szétesne a csapágyazás, össze tudjam újra rakni legalább a La Pazban tanult módon az új csapágygolyókkal. De erre végül nem került sor, az első villák a helyükön maradtak. Kb. csak ez, meg a váltókarok, fékkarok és váltókarok és a bowdenek maradtak a bringán, minden mást szétszedtünk. A dobozok ekkor még nem voltak lezárva, úgyhogy egy újabb alapos bevásárlást követően ez jött. Mivel az alkatrészek, a vázdarabok és a kerekek már önmagukban elfoglaltak a megengedett 158cm összélhossznál valamivel nagyobb dobozokat, ezért az összes többi holminket, ami a fejenként 4×20 literes + 2×7 literes vízálló Ortlieb táskáinkban voltak, bele kellett gyömöszölnünk ezen kerékpárdarabok mellé és közé, beleértve magukat az Ortlieb táskákat is. Ez nem volt olyan könnyű, mint hittük, először én, majd Zita is elcsüggedt a feladat kezdeti lehetetlenségét látva, de aztán erőt vettünk magunkat, és tovább gyömöszültük a holmijainkat, így végül, ha nehezen is, minden helyet kapott a dobozokban, amiket aztán a nálunk lévő vastag ragasztószalaggal ügyesen le is zártunk. Olvass tovább…

Négy nap Belo Horizontéban Petivel, Privel, Annival és Írisszel

augusztus 5th, 2015 2 hozzászólás

Először is egy kis helyzetjelentés a jelenből! :) Ma reggel nem esett az eső, de ma is sokat tervezek írni, mert még nem mentem ki futni, csak este fogok, és akkor is csak, ha úgy érzem. Ugyanis tegnap este kimentem naplementekor, AC/DC a fülben, gyönyörű színek a horizonton, Árpi a dombtetőn, mindennek a vége az lett, hogy nyomtam egy 5 percesen belüli 10 kilit, 49:36 lett, és ugye ebben szint is volt, mert Taizé egy dombtetőn van, én erről lerohantam, majd a végén vissza. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan képes leszek tartani a régi “utazósebességet”, ezért fülig érő szájjal, fizikailag ugyan fáradtan, de minden más szempontból abszolút fedobódva érkeztem vissza. Nyújtás közben észrevettem, hogy már lazább vagyok, messzebb érek el, mint pár nappal ezelőtt, ami szintén örömmel töltött el. Futás előtt totál izgultam, hogy állásinterjú, meg hogy elküldött egy nővér az egyetlen helyről, ahol az utcán értelmes sebességű netet találtam (Köszönet Jenőnek és a közösségi internetmegosztásnak!), és ettől is elkedvetlenedtem, de aztán este beszélgettem András testvérrel, kiderült, hogy ő is műszakin végzett, a BME villanykaron. Hogy hogyan lett ezek után Taizé testvér? Erre Zita megint csak azt mondaná, hogy “Isten útjai kifürkészhetetlenek!” :) Visszatérve a futásra, óriási volt, rég élveztem ennyire futást, nekem ez az ima, a jóga, a meditáció, meg minden hasonló, teljesen kicseréltem magam a végére. Az állásinterjún majd meglátjuk mi lesz, én odateszem magam, aztán ha véletlenül nem kellenék nekik, akkor kellek majd máshová és ott megmutatom, akik meg nem vesznek fel, azok így jártak! :) Csak attól félek, hogy túl mélyen bele fognak kérdezni a szakmai dolgokba, és már nem fogok emlékezni a részletekre. De hát csak nem várják ezt el, és remélem valamennyire az elmúlt négy évünket is értékelni fogják, mégha az IT-hoz nem is volt sok köze, azért valamit csak letettünk az asztalra és remélem ezt lesz lehetőségem kidomborítani az interjún. Na de most jöjjön az útinapló folytatása, megérkeztünk Belo Horizontéba az útinaplóval! :)

Peti valóban elénk jött a buszpályaudvarra, így nagyon kényelmes dolgunk volt.

Az otthonukban hamarosan újra találkozhattunk Privel, a feleségével és a család legújabb két tagjával Írisszel és Annival. Anni ül a játékdobozban. :)

Első este Peti rögtön elvitt minket egy caldo-t, vagyis levest enni, amit mi igazából már rég főzeléknek hívnánk a sűrűsége alapján. Figyeljétek a ravasz árképzést! Persze, hogy mindenki nagytányérral vesz…

Önkiszolgáló rendszerben mindenki annyit szedett magának, amennyi a tányérjába fért, és persze lehetett vegyíteni a dolgokat is.

Piranha főzelék, ez kell nekem, most végre revansot veszek a halakon, amiért pár nappal ezelőtt megharaptak! :)

Olvass tovább…

Rio de Janeiro #2 – Michael Jackson favellájában és Szent Antal küldöttjeinek nyomában

augusztus 4th, 2015 1 hozzászólás

Na, közben már felhívtak, jövőhéten lesz az első kőrös interjú, ami még mehet telefonon is, úgyhogy majd valahol Svájcban fogok állásinterjúzni egy hazai állásra, addig még izgulhatok sokat… És kicsit talán rá is tudok készülni. Ti mit mondanátok a helyemben egy első kőrös telefonos IT-állásinterjún? :) Mindjárt le is töltök némi anyagot, hogy felfrissítsem a tudásom, de előbb még megírom ezt a bejegyzést! :)

No, így néz ki a domboldalból a Cukorsüveg-hegy.

Hogy mit kerestünk a domboldalban? Este megálmodtam, hogy inkább egy favellába kéne ellátogatni egy szervezett túra keretében idegenvezetővel, mert az mégiscsak izgalmasabb és érdekesebb, mint megnézni még egy magas hegyről, történetesen a Krisztus-szobortól a szürke felhők alatt elterülő várost, pont úgy, mint sok más ezer turista is teszi velünk együtt. Ezért aztán reggel az első dolgom volt, hogy leszaladjak a recepcióra és favella-túra után érdeklődjek. Volt ilyen túrájuk, és olcsóbb is volt, mint amit én kinéztem, így nagy örömmel szaladtam először a Zitámhoz egyeztetni, aztán egy ATM-hez pénzt kivenni és már le is foglaltam, Orsinak is, akit közben fölfelketettem, hogy szeretne-e velünk tartani. Így, 100% biztonságos szervezett túra keretében már ő is benne volt. Már tegnap is beszéltük, hogy favellázunk, de azt olvastuk ezekről a szegény negyedekről, hogy sokat még most is a drogbárók felügyelnek, ezért szervezett túra keretén kívül veszélyes lehet odalátogatni. Ezért ezt is el vetettük, mégha nem is biztos, hogy így van, kár most kockáztatni, kvázi az utolsó olyan napon Latin-Amerikában, amikor még valami rossz történhet velünk, kár lenne ennek rögtön elébe menni. Ezért aztán szépen kicsengettük fejenként a 80 reált, remélve, hogy ha elég érdekes lesz a túra, akkor abból talán még egy utazi rovatos cikk is kerekedhet, és így máris visszakapjuk az ár egy részét. :) A túra érdekes volt, ám azóta nem volt még érkezésem nekiállni a cikknek, talán majd ezután, majd ha felkészültem az állásinterjúmra, feltettem a netre a jelentkezést az utolsó három napi közös magyarországi bringázáshoz, kerestem vendéglátókat Genfig és Genf után, felkészültem a holnapi és holnap utáni taizéi és a jövőhét szerdai előadásainkra, pontos útvonalat terveztem az Alpokig, összepakoltam a cuccaimat, amiket az ittlévő magyarokkal remélhetőleg haza tudunk küldeni (eldugult, és Európában már amúgy is szükségtelen vízszűrő, elromlott tábori főző, brazil szuvenírek, téli ruhák), és még sorolhatnánk. Szóval van dolgom bőven! :) Zajlik az élet, és ez így van jól. Hamarosan otthon leszünk, és már csak nosztalgiával fogunk gondolni ezekre a napokra. De akkor is elfoglaltak leszünk, akkora is vannak már terveink és azutánra is, így ez a nosztalgia remélhetőleg nem lesz különösebben fájó, mert közben a jelen is éppen elég szép és jó lesz ahhoz, hogy lekössön minket örömben. De ezt majd meglátjuk, most csak menjünk tovább fölfelé a dombon a favella tetejére, ahonnan indult a túra.

De előtte mégegy kép! Sok boldogságot Zsu és Geri! Néha ilyen felkéréseket is kapunk… :) Jó dolgunk van, könnyedén tudunk örömet szerezni másoknak, az ilyet kár lenne kihagyni. Az a repülő pedig nem photoshop, ezen a napon fordult a szél és az öböl felett kanyarodtak a leszállópályára a repülők, elképesztő látvány volt! :)

A favella tetején egy piszkos autóparkolón és rengeteg kukán át elindultunk lefelé ezen a lépcsőn. Ebben a favellában ugyanis már szemétszállíás is működik, persze elég nehézkes, hiszen nincsenek lapos utcák, ahol autók járhatnának, csak meredek lépcsők, de van és működik, csak embereknek kell felvonszolni a favella tetejére vagy aljára a kukákat, mivel csak ezekre a pontokra jut oda a kukásautó. Annak, hogy ilyen “fejlett” ez a favella, ahhoz Michael Jacksonnak is köze van, aki ezért a képen látható falfestményen is látható. És ez most nem vicc, olvassatok tovább és pár képpel lejjebb elárulom, hogyan is történt mindez! ;)

Olvass tovább…